Pásztor Beatrix

Pásztor Beatrix, vagy ahogyan mindenki ismer, Betti, a mosolygós, vidám tekintetű, barátságos lány vagyok.

1999-ben születettem egy hányattatott sorsú családban. Bátyám egy évvel idősebb nálam, öcséim 13 és 17 évesek. Egyikük mozgássérült. Gyermekként sokszor költöztünk egyik helyről a másikra, éltünk többet között Táton és Nagysápon is. Édesanyám 2013-ban halt meg, hosszas betegeskedés után, tüdőembóliában. A családunkat innentől kezdve az apukám próbálta meg el- és egyben tartani, de öt évvel később őt is elvesztettük. Gégerákban halt meg, így a testvéreim és én árván maradtunk.

Mindig szívesen és szorgalmasan tanultam, idén fogok érettségizni az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban. Ezt követően egy évet szeretnék Tóalmáson a Biblia Iskolában eltölteni, majd csecsemőgondozói vagy óvónői szakon tovább tanulni.

Jelenleg Esztergomban lakkom, középiskolai kollégiumban, a hétvégéket pedig az esztergomi baptista gyülekezet lelkipásztorának családjánál töltöm. Az árvaellátás és a családi pótlék összege alacsony, ezen kívül csak a jószívű adakozók jóindulatában bízhatok. Előre is köszönöm a lehetséges támogatásokat.

Mentor: Terék Tamás

On-line segítség

Az alábbi űrlap segítségével on-line tudsz segítséget nyújtani. A támogatás bankkártyás fizetés formájában valósul meg a Simplepay rendszerén keresztül.

Támogatás összege*






Ft

Elfogadom az adattovábbítási nyilatkozatot

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező